Izmosodásról, izmokról és testzsírról

Az izmok nagyon fontosak és több szempontból is kiemelet szerepük van az életünkben. Kezdem az egészséggel. Izomban nincs például daganat. Daganatos sejt csak kötőszövetben vagy szervben fejlődik ki, izomban sosem. Ha tehát erőteljesen törekszünk arra, hogy izmosak legyünk, illetve az izom-zsír arányára a testünkben, természetesen az izom mennyiség javára, nagy mértékben csökkenthetjük a daganatos betegségek kialakulásának, fejlődésének a kockázatát.

Itt ejtsünk pár szót a testzsírról is.

A testzsír alapvetően fontos az emberi szervezetben. A hormonrendszernek és több más alapvető testi működéshez is elengedhetetlen, hogy a test rendelkezzen bizonyos mértékű zsírral. De mivel nagy összeget merek fölenni arra, hogy ezen a mondatomon az elhízott és jelentős súlytöbblettel rendelkező emberek kapva kapnak az alkalmon és hozzáteszik, hogy akkor milyen jó, hogy ők zsírosak, hozzáteszem, hogy itt a „BIZONYOS MÉRTÉKŰ” a lényeg. Nők esetében nagyjából 10-12% az egészséges minimum, az átlagos pedig 20-30%, férfiak esetében pedig 3-5% az egészséges minimum, az átlagos pedig 15-20% körül mozog, de szerintem a mai, baromira elhízott világunkban sokkal inkább a 20 fölé emelkedett az átlag.

De az 5% körüli mérték az elit, profi, olimpikon szintű élsportoló férfiak szintje és közülük is a vékonyabbakra, szárazabbakra jellemző. Például egy profi bringás.

Megjegyzés: Én most a diétámmal arra törekszem, hogy a diétám végére 15%-on belülre vigyem a testzsírszázalékomat.

két alapvető zsír fajta van a testünkben. A szükséges, funkcionális, úgymond esszenciális zsír, ami a hormonrendszernek és a szervi működéshez kell és a tároló, tartalék zsír, aminek nincs valódi, élettani funkciója, szerepe. Ez utóbbi az elhízás.

A tároló zsírnak is van két formája. A felszínes, bőr alatti, szubkután zsír és a szervek közötti, zsigeri, úgynevezett viszcerális zsír. Na, ez utóbbi a legveszélyesebb az egészségünk szempontjából.

Amikor a testzsír százalékokról beszéltem föntebb, ezek a százalékok a szükséges, esszenciális zsírok arányát jelentik a testünkben, hiszen a tartalék, tároló zsírnak csak minimális mértékűnek kell lennie. Épp annyinak, hogy a szervek védelmét és a tartalék energiaraktározás funkcióját betölthessék. De ez sokkal kevesebb, mint gondolnánk, mert a zsírokban rengeteg energia képes raktározódni.

Van egy nagyon érdekes kérdés a zsírokkal kapcsolatban.

Figyelembe véve az előző gondolataimat, hol van a tartalék, tároló testzsír mennyiségnek az a mennyiségi határa, ami még egészséges és jó a szervezetnek, illetve nem ártalmas és mi az a mennyiség, ami már nem kell, nem jó, fölösleges és pusztán csak az elhízásunkat gyarapítja?

Erre az az én személyes válaszom, hogy mivel a zsírokban rengeteg plusz energia képes elraktározódni és a szerveink védelmére sem kell túl sok zsír, ezért a még egészséges és nem ártalmas tartalék testzsír nem látszik a testen kívülről. Tehát én azt mondom, hogy minden zsír, ami látványosan és egyértelműen megjelenik a testen, az fölösleges, haszontalan.

Az egy másik kérdés, hogy kinek mi számít látványos és egyértelmű megjelenésnek. Kinek hol van a tűréshatára? Esztétikai ízlése. Az én véleményem az, hogy ahol már hurkásodás vagy például narancsbőr van, az vitán fölül áll, hogy az már nagyon sok és azok már ártalmasak a szervezetnek.

Hiszen gondoljunk bele csupán abba, hogy ha valami a testen megjelenik az már a test mélyén sokkal durvább, mert először a testen belül fog a rendszer elzsírosodni, aztán jelenik meg kívülre is és nem fordítva.

Térjünk vissza az izmokra.

Először a 40, 45, 50+-os korosztályhoz szólok. Aztán jönnek a fiatalok. De amit a fiatalokhoz szólva leírok, az ugyan úgy vonatkozik az idősebbekre is.

40 év fölött az izmokkal és a zsírokkal jellemzően két fő dolog történik, ami szoros összefüggésben van a hormonális átalakulással. Egyik, hogy elkezdődik egy, a korábbinál jóval erőteljesebb zsírosodás, a másik, hogy az izomtömeg elkezd komolyabb mértékben csökkenni és ez a két folyamat a legtöbb embernél egyszerre történik. De sok férfinál megfigyelhető, hogy – én is ismerek ilyen pasikat - nem gyarapodik jelentősen a zsír, de vékonyodás, soványodás, jelentős izomvesztés azonban annál inkább megfigyelhető.

De akármilyen irányt is vesz 40-50 éves korunk után a hormonális változást követő izom-zsír átalakulás, az izmosodás, a súlyzós, erősítő edzésekkel történő izomerősítés nagyon fontos tényezővé válik az életünkben, mert ebben a korban és e fölött az izomoknak nemcsak esztétikai szerepe van, hanem funkcionális, komoly pozitív élettani hatása is van és szükséges a teljes egészségünkhöz.

A fiataloknak is fontos az izom, de kicsit máshogy, másért, mint az idősebbeknek.

Fiatal korban a test, az izomzat kifejlődése és folyamatos edzése a legfontosabb cél és az, hogy mire elérjük a felnőtt kort, kialakuljon egy erős, edzett, sűrű izomállomány.

Én személy szerint a fiataloknak az aerob és az aerob jellegű sportokat javasolnám, erősítéssel kiegészítve. Ahogy felnőtté válunk, középkorban és e fölött meg sokkal inkább az erősítő, illetve az erősítő jellegű sportokat, aerob mozgásokkal kiegészítve. Tehát ahogy haladunk előre az életkorunkkal, úgy fordul meg az általunk végzett sportjaink típusa, jellege.

40, 50 éves korunk után én a tisztán aerob sportokat, mozgásokat már nem tartom annyira jónak, hanem sokkal inkább az erősítő kardiót. De ez az én személyes véleményem. Ha aerob mozgás, akkor „power kardio”, azaz erősítő kardió. Mi a különbség a tisztán kardió és az erősítő kardió mozgás között?

Az, hogy az erősítő kardióban, vagy power kardio esetén van jelentősebbnek mondható izommunka is. Egy sima séta az tisztán kardió mozgás, de ha ez a séta már erősnek mondható emelkedőn történik és mondjuk hosszabb távon, időn keresztül, az már power kardio.

Ide tűzök be egy fontos gondolatot.

Ha izmokról beszélünk, az izom mérete a kevésbé fontos szempont. Természetesen ez is jó, hiszen szép és látványos, ami fontos esztétikai szempont. De funkcionális szempontból sokkal jelentősebb az izom sűrűsége, edzettsége, erezettsége, hogy némi szakmaiságot is belevigyünk. De az izom igazi sűrűségét, edzettségét fiatalon kell megalapoznunk és megszereznünk. 50 évesen már hiába akarunk sűrű, edzett izomzatot, ha fiatalon nem szereztük meg, 50 évesen már nem fog sikerülni.

Mit jelent egy izom sűrűsége? Az izomzatot alkotó izomrostok és izomsejtek állományának sűrűségét.

Ez a sok munka befektetésével, évek alatt, a megfelelő típusú sportokat kitartóan gyakorolva fog kialakulni.

Erre más jó módszer nincs.

Zárásként elmesélem az ultrafutó éveim egyik lényeges edzési típusát, ami személy szerint az én egyik kedvenc edzéstípusom volt anno. Ez egy tökéletes edzéstípus volt az edzett, sűrű izomzat kialakításában.

Az úgynevezett „hajszálérépítős futások”.  Ez persze nem hivatalos elnevezés, mi neveztük így ezeket a futásokat.

Kimentünk Budapest külterületére és a környező dombságokban, hegyekben lassú, kényelmes beszélgetős tempóban több órán keresztül futottunk. Nem számított sem a távolság, sem a tempó. Pontosabban a tempó abból a szempontból volt nagyon fontos, hogy lassúnak kellett lennie. Mármint számunka lassúnak. Ezen futások alatt gyönyörűen épültek ki folyamatosan és stabilizálódtak azok a kis hajszálerek, amik az izmok igazi edzettségét adják, hiszen minél sűrűbb a hajszálér hálózat, annál több oxigén és tápanyag képes eljutni az izmokhoz, növelve az izom erejét, terhelhetőségét. Ezt jelenti a „hajszálérépítő” elnevezés.

Na, ezt az edzettséget kell megszereznünk gyerek és fiatal korunkban.

Imádtam ezeket az edzéseket, éveket, amellett, hogy brutálisan jó erőnlétet, edzettséget szereztünk általa.

Végül egyet sose feledjetek: Az izmos test nagyszerű! Erősebb és egészségesebb, de sokkal több karbantartást igényel, mint a zsíros test! Azaz komolyabb felelősség! „Izmokat csak komoly érdeklődőknek!” 😊

Alpár Dávid's Avatar

Alpár Dávid

Úgy jellemzem magamat, mint a rosszfiú John McClane-t a Die Hard 4-ben. „Felhúzós óra vagyok egy digitális világban.” Nem vagyok fogékony sem az informatikára, sem a különféle elektronikus kütyükre, sem a rengeteg mobilalkalmazásra, mint ahogy a digitális világra sem. Nekem más az erősségem. Véleményem szerint a digitalizáció, és az eszközeink, tárgyaink, a világunk, ezáltal a gondolkodásunk egyre nagyobb mértékű automatizálódása nem segíti az emberi, szociális fejlődésünket.

EZÜSTSZILÁNKOK

Egyedi, minőségi tartalomírás

+36 70 883 8825
d.alpar@ezustszilankok.hu
Információk

Ezüstszilánkok

Amennyiben egyedi, minőségi tartalomírásra van szüksége, vegye fel velem a kapcsolatot.

Email: d.alpar@ezustszilankok.hu
Telefon: + 36 70 883 8825